3 Jó Cselekedet

3_jo_cselekedet

A projekt leírása

A 3 jó cselekedet 2014-ben és 2015-ben versenyre hívta az ország vállalatait és egyéb intézményeit, hogy megmutathassák, milyen jótettekre képes a csapatuk. A nagyvonalú adományokon kívül olykor egy-egy figyelmes ötlet, emberséges tett is rengeteget segíthet, így a program egyik célja, hogy a CSR tevékenység ne csupán a nagyvállalatok sajátja legyen, hanem minél szélesebb körben csatlakozzanak mikro-, kis- és középvállalkozások és civilek is a kezdeményezéshez.

Manapság egyre fontosabb a társadalmi felelősségvállalás, azonban sokszor a végrehajtott programok nem kapnak kellő visszhangot, és cégen belül sem sikerül megfelelően kommunikálni azok eredményeit. A 3 jó cselekedet segített abban, hogy az arra érdemes ügyek megkapják az azokat megillető nyilvánosságot, és egyúttal elismerést adjon a programban résztvevő vállalatok és dolgozóik számára.

Mindkét alkalommal egy gála keretében hirdettük ki az év leginspirálóbb CSR programjait több kategóriában.

Back to Top